Hogyan válasszunk?

You can now view our site in English:

Ne felejtse el felkeresni (és LIKE-olni) Facebook oldalunkat is:

Ha kandallót, vagy kályhát szeretnénk építtetni, mindenképpen gondolkodjunk el néhány szemponton!

Az első, és legfontosabb szempont nem lehet más, mint a saját igényünk. Higgyék el, a mai kínálat olyan széles, hogy nehéz lenne olyat kitalálni, ami nem érhető el! Itt esetleg a fizika és a pénztárca vastagsága szabhat határt! Csak körül kell nézni! Ja, és persze határozottan tudni kell, mit szeretnénk! Hallgassuk meg a szakembert, mert felmerülhetnek új szempontok, amire mi nem is gondoltunk, de soha ne hagyjuk, hogy más mondja ki helyettünk a végső szót! Mi tudjuk, hogy mik a saját igényeink! Nem kis döntés, évekre szól! A "soha vissza nem térő alkalom", a "csak most, csak Önnek", a "pont erre van szüksége", és a többiek- valljuk be, jól hangzanak, de jellemzően nem a mi érdekünket képviselik!

Lássuk tehát, melyek is a lehetőségek!

Ha fő fűtésre szeretnénk fűtőberendezést, a cserépkályhát javasolnám, hiszen egyenletes, kellemes meleget tud produkálni, akár órákkal a tűz kialvása után is. (Fontos megemlíteni, hogy a felfűtési periódus alatt a hatásfoka igen alacsony, hiszen fűtést szinte nem produkál.) Előnye a tartós, egyenletes hőleadás, a magas hatásfok. Hátránya, hogy hőleadása nem szabályozható, nem alkalmazkodik a mai családok életviteléhez, kihűlt állapotban nehézkes begyújtani, valamint itt a sokat rettegett időnkénti átrakás. A két átrakás közti időszak hossza nagyon függ a felhasználói szokásoktól. Ha 3-4 naponta gyújtunk be, számíthatunk rá, hogy néhány év után szakembert kell hívni. Ha ősszel begyújtunk és tavasszal hagyjuk kihűlni kályhánkat, akár több évtizedet is ki fog bírni a család kedvence.

A családok többsége nem ezt a felhasználási módot részesíti előnyben, hiszen van központi fűtés, reggel elmegy otthonról mindenki, este későn érnek haza a felnőttek...

Gyorsan szeretnénk szabályozható, hosszantartó, egyenletes meleget kapni. Ezt egy "folytonégő kandalló" tudja nyújtani számunkra. Ezek a berendezések, megfelelő körülmények között, 10 kg fával akár 10 órán keresztül képesek temperálni lakásunkat. Mindeközben az ú.n. fűtőkészülékek működés közben is hamuzhatók, bár ezáltal néhány centivel kisebb a tűz látványa. Vannak "folytonégő kandallók", melyek megtervezésénél inkább a látvány, a tűz élvezhetősége volt a cél. Bár ezek is hihetetlen takarékos berendezések, de folyamatos üzemeltetésük nem megoldott, hiszen hamuzásuk belülről történik, miután kihűlt a készülék.

Hasonló paraméterekkel bírnak a "ZRT+" készülékek, de ezek szinte minden típusa hermetikusan zárt a lakótér felé. Ez szintén fontos kérdés, bár sokan nem fordítunk rá kellő figyelmet. Azt már értjük, hogy az égéshez levegő kell, azt is, hogy egyes tűzterek alkalmasak a külső levegő fogadására, ami sokat segíthet mai, fokozottan szigetelt épületeinkben! Ez azonban nem elég! Nem elég, mert ott vannak a konyhai szagelszívók, a központi porszívók! Ezek mind, mind igyekeznek a kandallónkból a lakás felé szívni a füstöt, a koromszagot! Sikerülni is fog nekik, ha a tűzterünk csupán fogadja a külső levegőt, de nem zárt a lakótér felé! Mindig kérdezzünk rá, hogy a másodlagos, esetleg harmadlagos levegő honnan jut a készülékbe! Ha csupán az elsődleges levegő érkezik kívülről, akkor mindenképpen gondoskodni kell levegő utánpótlásról! A ZRT+, valamint néhány folytonégő készülék, melyek teljesen zártak a lakótér felé, feleslegessé teszik a visszaáramló füst miatti aggodalmat!

Tény, hogy ezek a berendezések lényegesen többe kerülnek, mint a hagyományos kandallók. Tény azonban az is, hogy faigényük harmada-ötöde egy normál készülék igényének! Lényegesen kevesebb erdőt pusztítunk el, kevesebb káros anyaggal szennyezzük környezetünket! Lényegesen élhetőbb Földet hagyunk gyermekeinknek!

Most szóljunk néhány szót az eladási listákat vezető, olcsó és nem túl igényes készülékekről! Mitől is kerülhet az egyik kandalló fele, harmada annyiba, mint a méretben hasonló társa? A válasz logikusnak tűnik: a ráfordított mérnöki óraszámtól. Teljesen egyértelmű, hogy egy olcsó készülékben nem lehet szabályozni az égést, kormos lesz az üvege néhány perces tüzelés után, komfortfokozata pedig minimális, mert hol izzasztó meleg lesz a lakásban, hol pedig nem lesz semmilyen fűtés. Soha, kérem Önöket, soha, ne várjanak egy olcsó készüléktől olyan paramétereket, mint egy magasabb árfekvésűtől!

Mindezek ellenére, aki inkább dísznek, esetleg tartalék fűtési lehetőségnek, egy-két begyújtásért évente csináltat kandallót, azt lebeszélném a drágább készülékekről. Ilyen felhasználásra kár komolyabb tűzteret venni, mert nem fogjuk tudni kihasználni a készülék biztosította lehetőségeket!

Ha az egész lakást temperálni szeretnénk, akkor központi fűtéses kandallóban gondolkodjunk, hiszen távolabbi helységekbe csak ezek képesek meleget biztosítani. Vannak ugyan olyan légfűtő készülékek, amelyek, bizonyos kötöttségek mellett, alkalmasak több helység fűtésére, de ennek komoly korlátai vannak! Központi fűtéses készülék helyes kiválasztásához mindenképpen kérjük fűtésszerelőnk segítségét! Általános, és nagyon hibás gyakorlat, hogy a meglévő gázkazán teljesítménye alapján méretezzük a kandallót! Higgyék el, egyedi eseteket leszámítva, ez teljesen helytelen, és biztos, hogy így választott kandallójukkal nem lesznek elégedettek! Jellemző méretezési hiba, hogy az a szoba, ahol a kandalló áll, igen erősen túlfűtött, kellemetlen meleg van benne. A másik, tipikusnak mondható jelenség, hogy készülékünk, esetleg kéményünk kátrányosodik, ami az alulméretezés jele, és következményeit igen nehéz és drága lesz eltüntetni! Higgyék el, megéri szakemberrel egyeztetni!














 
Referenciák
Modern kandallók
Kőkandallók
Tégla kandallók
Kandallók falsíkban
Csempekandallók
Cserépkályhák
Kemencék hangulatban
Szolgáltatások
Orosz fordítás
Könyvelés
Termékek
Moderator
Double Spin
Munkáinkból
Kapcsolatfelvétel
Belinszky Ákos: +36-70-638-4187

belinszkiakos@gmail.com
©2016. BA Kandalló Kft.
Az oldalon megjelenő fotók illusztrációk!